James H. Svara cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy hogyan torzíthatja el aktuális tudományos fogalmi rendszerünket egy utólagosan kreált tudománytörténeti narratíva.
Az említett bináris kód ugyanis a közigazgatástudomány első száz évének meghatározó cikkei esetében csak fokozatosan szilárdult meg – az olyan kiemelkedő szerzők, mint Wilson vagy Goodnow nem csak, hogy a kifejezést nem használták, de tényleges nézeteikkel sem volt kompatibilis egy nagyon éles elválasztás
A fordulópontot ebből a szempontból Wallace Sayre “Premises of Public Administration” c. 1958-as cikke jelentette, mely újraértékelte a hagyományt, s melynek nyomán az összefoglaló művekbe is átszivárgott a közigazgatástudomány dichotómia-vezérelt genealógiája.
Búvópatakként ugyanakkor mindvégig megmaradt a másodlagos irodalomban egy a II. világháború előtti időszakra jellemzőbb értékelés. E szerint a korai szerzők a politikát és az adminisztrációt egy egymást kiegészítő fogalompárosként képzelték el. E szerint a választott politikusokra és a bürokratákra interdependens, kiterjett kommunikációra épülő viszony jellemző, melyben bár vannak elkülönült szerepek de ezek átfedésbe kerülnek. Mindez együttesen, bürokrácia és politika együtt adja ki a demokratikus kormányzást.
A “kiegészítő” megközelítéssel szemben a politika-adminisztráció dichotómia túlhangúlyozásának Svara szerint számos negatív következménye van.
1, A mai tankönyvek úgy tekintenek a tudományág alapjaira, mint amely leegyszerűsítő és téves. Ezzel az újabb generációk számára hagyományozzák tovább a “mihez kezdjünk a dichotómiával”-problémát, korántsem szükségszerűen.
2, A diszciplínához tartozó kutatók a dichotómiát tekintik normának, ami hátrányosan érinti a tudományos teljesítményt. Könnyű ugyanis alternatív modelleket alkotni, melyek magyarázó erejüket tekintve erősebbek a leegyszerűsítő dichotómiánál, de amelyek önmagukban még mindig nem kielégítőek.
3, Az ilyen, a lehetségestől elmaradó eredményeket produkáló megközelítéseknek új legitimációs forrásra van szüksége, pótlandó az elmélet korábbi középpontját jelentő dichotómiát.
Így áshatja alá a leegyszerűsítő és torzító tudománytörténet egy egész diszciplína tudományos legitimitását – hasznos tanulság lehet ez a közgazdaságtan számára is.
