A közgazdasági folyóiratok referálási rendszere számos problémától terhes. A referálónak semmilyen érdeke nem fűződik a körültekintő bírálathoz, a procedúra ideje jelentősen megnövekedett az elmúlt 15 évben. Amíg a referálás fő célja az érdektelen, rosszul megírt és tartalmilag hibás vagy felületes cikkek kiszűrése lenne, gyakran előfordult, hogy a szerkesztők elutasították olyan cikkek publikálását, melyek később (más folyóiratban publikálva) jelentősnek bizonyultak a közgazdaságtan fejlődésének szempontjából. Az ilyen, a szerkesztők szűklátókörűségéről tanuskodó eseteket gyűjti össze J. S. Gans és G. B. Sepherd cikke.

Talán a leghíresebb eset G. Akerlofé, akinek “Market for ‘Lemons'” című információs aszimmetriáról szóló cikkét 3 folyóirat is elutasította (köztük a JPE és az AER). Az AER szintén elutasította R. E. Lucas 1972-es cikkét (Expectations and the Neutrality of Money), mely a racionális várakozások makroökonómiában való egyik első alkalmazása. Míg Akerlof cikkét 2 referáló túl egyszerűnek találta, addig Lucasé az alkalmazott matematika bonyolultsága miatt bukott meg. Érdemes még megemlíteni P. Krugman esetét, akinek 1979-es nemzetközi kereskedelemről szóló cikkét utasította el a QJE. Krugman ebben a cikkben alkalmazott először monopolisztikus versenyt és növekvő hozadékot tartalmazó modellt.

A cikk érdekessége, hogy M. Friedman első publikálási próbálkozását személyesen J. M. Keynes
utasította el, aki hosszú ideig az akkori vezető közgazdasági folyóirat, az Economic Journal szerkesztője volt. A cikkben Friedman Pigou egy korábbi cikkét bírálja, Keynes a kritikát megmutatta Pigounak, aki szerint az nem volt korrekt. Keynes így elutasította a publikálást. Mit szólt volna vajon a Monetáris politika szerepéhez…

Keynes egyébként kifejezetten jó teljesítményt nyújtott később jelentős cikkek elutasításában. P. Samuelson, H. Hotelling, R. Harrod és Scitovsky Tibor sokat idézett munkáit küldte más folyóiratokhoz.